Midland F1 Racing

Csapattulajdonos: Alex Shnaider
Sportigazgató: Trevor Carlin
Ügyvezető: Colin Kolles

Versenyzők:
Tiago Monteiro
Christijan Albers

Tesztpilóták:
Robert Doornbos
Nicky Pastorelli

Eddie Jordan ír üzletember 1982-ben alapította meg saját versenyistállóját, amit Eddie Jordan Racing névre keresztelt. A csapat kiváló eredményeket ért el a Formula Atlantic bajnokságban és a Formula 3-ban egyaránt. 1983-ban Martin Brundle ült a volán mögött, és majdnem sikerült megkaparintania a Formula 3-as széria bajnoki címét. Egész évben küzdött Ayrton Sennával, ám a végén nem tudott diadalmaskodni. A gárda 1987-ben hódította el első bajnoki címét, amikor Johnny Herbert lélegzetelállítóan jó idényt produkált.

Herbert és a csapat is a Formula 3000-ben indult a következő szezonban, de nagy csapásként érte őket, hogy a pilóta megsérült Brands Hatch-ben. Eddie Jordan már ekkor is híres volt arról, hogy imád lehetőséget biztosítani tehetséges és fiatal pilótáknak, így egy év múlva már Jean Alesi ült a volán mögött. A francia meghálálta a bizalmat, és 1989-ben bajnok lett. A csapatfőnök ekkor döntött úgy, hogy átkereszteli istállóját, ami a Jordan Grand Prix nevet vette fel. 1991-ben a Jordan a Formula 1-ben is bemutatkozott. Bertrand Gachot és Andrea de Cesaris voltak az alakulat első Formula 1-es pilótái. A belga Gachot számára az idény csúfos véget ért, hisz börtönbe kellett vonulnia, amiért egy sajtótájékozatóra menet a londoni Hyde Parkban gázsprayvel lefújt egy taxist.

Jordan keresett egy újabb ifjoncot versenyzője pótlására és Michael Schumacher személyében meg is találta azt. A német mindössze egy versenyen, a Belga Nagydíjon indult a Jordan színeiben. Az ír nem tudta a csapatnál tartani a németet, mert a Benetton ajánlata csábítóbb volt a fiatal versenyző számára. 1991-ben Ford motorokat használtak, és mivel a gyárnak 1992-re megállapodása volt a Benettonnal, nem tudták garantálni, hogy a Jordannek is hasonló minőségű motorokat szállítanak majd. A csapatfőnök lépett és a japán Yamahával írt alá motorszállítói kontraktust. Döntése katasztrofális volt…

1993-ra a Brian Hart féle V10-eseket szerelték a Jordan versenygépeibe. Rubens Barrichello a Japán Nagydíjon új csapattársat kapott, akit Eddie Irvine-nak hívtak. A páros 1994-ben is együtt maradt, az ír versenyzőnek azonban nem indult valami jól az év, hisz Brazíliában balesetet okozott, ezért három futamra szóló eltiltást kapott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől. Barrichello a hatodik helyen zárt, és ő volt az, aki Jordan-színekben először szerzett pole pozíciót. Ez a Belga Nagydíjon történt, a futamot azonban nem tudta befejezni, mert a 19. körben kicsúszott.

A Jordan ettől fogva kezdett felzárkózni a Williams, a Benetton, a Ferrari és a McLaren mögé, három éves megállapodást írtak alá a francia Peugeot-val. Az autó jó eredményeket ért el az időmérő edzéseken, a megbízhatóságával azonban komoly gondok voltak. 1997-re Gary Andersson roppant jó karosszériát tervezett, Jordan pedig két ifjú titánt igazolt Ralf Schumacher és Giancarlo Fisichella személyében. Mindketten szélvészgyorsak, de ugyanakkor tapasztalatlanok voltak. Az ifjabbik Schumacher még csapattársát is félrelökte az Argentin Nagydíjon, amikor a második helyért küzdött. Fisichella egy ideig az élen állt a Német Nagydíjon, a célba pedig a második helyen érkezett meg. A szezon utolsó szakaszában Ralf is szerzett néhány pontot, így a csapat az ötödik lett a konstruktőrök között.

1998-ra Jordan a fiatalság helyett a tapasztalat mellett tette le a voksát, így Giancarlo Fisichella helyére az 1996-os világbajnokot, Damon Hillt szerződtette. A pilótakettősnek, a kiváló munkának és a Mugen-Honda motoroknak köszönhetően a Silverstone-ban letelepedett istálló a negyedik helyen végzett. Damon Hill Belgiumban megszerezte a Jordan első futamgyőzelmét, ami mindjárt kettős győzelem is lett, hisz Ralf Schumacher végzett a második helyen. ’99-re a cél az volt, hogy a Jordan megelőzze a Williamst a konstruktőrök küzdelmében. Ralf Schumacher helyére Heinz-Harald Frentzent szerződtették, aki újabb két győzelemmel gazdagította csapatot, és jónéhány alkalommal pontszerző helyen ért célba. Hillből időközben kiveszett a tűz és folyamatosan gyenge teljesítményt nyújtott. Frentzen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így az év végén Eddie Jordan a hőn áhított harmadik helyet ünnepelhette. Sőt, Frentzennek három futammal az idény vége előtt még világbajnoki esélyei is voltak.

2000-ben a csapat drasztikusan visszaesett, így csak a hatodik helyen tudtak végezni. Megbízhatósági problémák nehezítették munkájukat az egész idény során. Nagyon várták már a 2001-es évet, és a gyári Honda motorok érkezését. Meg is érkeztek a japán erőforrások, Jordan viszont az évad közepén, épp a Német Nagydíj előtt néhány nappal - nem túl elegánsan - úgy döntött, hogy egyszerűen kirúgja Frentzent az alakulattól. Helyére Jean Alesit szerződtette a siralmas teljesítményt nyújtó Prost istállótól. Az évad végén az ötödik pozícióban végeztek, megelőzvén a nagy riválist, a szintén Honda motorokat használó British American Racinget.

2002-ben Fisichella visszatért a csapathoz, partnere pedig egy új japán felfedezett, a Honda-kegyelt Takuma Sato volt. A japán versenyző egyetlen értékelhető megmozdulására az idény utolsó futamán, a Japán Nagydíjon került sor, amikor hazai közönsége előtt az ötödik helyen ért célba. Jordant ez az eredmény nem hatotta meg túlzottan, így részben a pilóta sorozatos gyenge teljesítménye, részben pedig anyagi okok miatt elváltak útjaik. Összesítésben a hatodik helyen végeztek a konstruktőrök között. A csapat Honda motorokról a Ford által szállított erőforrásokra váltott, így az EJ13 kódjelű modellen ismét feltűnt a ’Kék Ovál’ emblémája. Fisichella maradt Silverstone-ban, társa pedig a Formula Nippon előző évi bajnoka, Ralph Firman volt.

Az istálló számára roppant gyengén sikerült a 2003-as világbajnoki sorozat, hiszen a konstruktőrök versengésében csak a kilencedik helyet tudták megszerezni. Fisichella ugyan győzelmet aratott az eső miatt kaotikusra sikeredett Brazil Nagydíjon, több siker azonban nem várt rájuk. 2004-ben új pilótaösszeállítással, Nick Heidfelddel és Giorgio Pantanoval próbálkoztak, azonban az idényük ismét küzdelmesre sikeredett, s végül 5 pontjukkal csak a Minardit tudták maguk mögé utasítani.

A vezér, Eddie Jordan az idény végére beleunt a folyamatos anyagi problémákba, ezért eladta csapatát a Midland Groupnak, akik 2006-tól Midland F1-re keresztelik majd át a gárdát. A név idén még marad és Jordan egyik utolsó lépésének köszönhetően a gárdá Toyota erőforrásokat szerelhet autóiba. A versenyzői állásokra két jól fizető újoncot szerződtettek, így 2005-ben a portugál Tiago Monteirot és a száguldó cikrusz történetének első indiai pilótája, Narain Kartikheyan ülnek majd a sárga masinák pilótafülkéjében.

A csapat eredményei:

1991: Konstruktőrök bajnokságában 5., 13 ponttal
1992: Konstruktőrök bajnokságában 13., 1 ponttal
1993: Konstruktőrök bajnokságában 11., 3 ponttal
1994: Konstruktőrök bajnokságában 5., 28 ponttal
1995: Konstruktőrök bajnokságában 5., 21 ponttal
1996: Konstruktőrök bajnokságában 5., 22 ponttal
1997: Konstruktőrök bajnokságában 5., 33 ponttal
1998: Konstruktőrök bajnokságában 4., 34 ponttal
1999: Konstruktőrök bajnokságában 3., 61 ponttal
2000: Konstruktőrök bajnokságában 6., 17 ponttal
2001: Konstruktőrök bajnokságában 5., 19 ponttal
2002: Konstruktőrök bajnokságában 6., 9 ponttal
2003: Konstruktőrök bajnokságában 9., 13 ponttal
2004: Konstruktőrök bajnokságában 9., 5 ponttal
2005: Konstruktőrök bajnokságában 12., 9 ponttal